A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,

A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád elõtt, a ki megkészíti a te útadat elõtted;

Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az õ ösvényeit:

Elõáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bûnöknek bocsánatára.

És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan õ általa a Jordán vizében, bûneikrõl vallást tévén.

János pedig teveszõrruhát és dereka körül bõrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.

És prédikála, mondván: Utánam jõ, a ki erõsebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.

Én vízzel kereszteltelek titeket, de õ Szent Lélekkel keresztel titeket.

És lõn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretbõl, és megkeresztelteték János által a Jordánban.

És azonnal feljõvén a vízbõl, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot õ reá leszállani;

És szózat lõn az égbõl: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.

És a Lélek azonnal elragadá õt a pusztába.

És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.

Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát,

És mondván: Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.

Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, a mint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának.

És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.

És azonnal elhagyván az õ hálóikat, követék õt.

És onnan egy kevéssé elébb menve, látá Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, a mint a hajóban azok is a hálókat kötözgetik vala.

És azonnal hívá õket. És õk atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána menének.

És bemenének Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.

És elálmélkodának az õ tanításán; mert úgy tanítja vala õket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.

Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, a kiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta,

És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

És megdorgálá õt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belõle.

És a tisztátalan lélek megszaggatá õt, és fenszóval kiáltva, kiméne belõle.

És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?

És azonnal elméne az õ híre Galilea egész környékére.

És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.

A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának néki felõle.

És õ odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nékik.

Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind õ hozzá vivék a betegeseket és az ördöngõsöket;

És az egész város oda gyûlt vala az ajtó elé.

És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlõdnek vala; és sok ördögöt kiûze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy õt ismerék.

Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.

Simon pedig és a vele lévõk utána sietének;

És a mikor megtalálák õt, mondának néki: Mindenki téged keres.

És õ monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.

És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket ûz vala.

És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén õt és leborulván elõtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté õt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.

És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tõle a poklosság és megtisztula.

És erõsen megfenyegetvén, azonnal elküldé õt,

És monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, a mit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik.

Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelõl.

Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.

És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.

És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.

És mivel a sokaság miatt nem férkõzhettek azzal õ hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Õ vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.

Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid.

Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:

Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten?

És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?

Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?

Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:

Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.

Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsõíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!

És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala õ hozzá, és õ tanítja vala õket.

És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, a ki a vámszedõ helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala õt.

És lõn, a mikor õ ennek házában asztalhoz üle, a vámszedõk és bûnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az õ tanítványaival; mert sokan valának, és követék õt.

És a mikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedõkkel és bûnösökkel, mondának az õ tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedõkkel és a bûnösökkel eszik és iszik?

És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bûnösöket hívjak megtérésre.

A János és a farizeusok tanítványai pedig bõjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bõjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bõjtölnek?

Jézus pedig monda nékik: Avagy bõjtölhet-é a võlegény násznépe, a míg velök van a võlegény? A meddig a võlegény velök van, nem bõjtölhetnek.

De jõnek majd napok, a mikor elvétetik tõlük a võlegény, és akkor bõjtölni fognak azokon a napokon.

Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben a mi azt kitoldaná, még kiszakít belõle, az új a régibõl, és nagyobb szakadás lesz.

És senki sem tölt új bort régi tömlõkbe; különben az új bor a tömlõket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlõk is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlõkbe kell tölteni.

És lõn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az õ tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni.

Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért mûvelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?

Õ pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszûkült és megéhezett vala társaival egybe?

Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár fõpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?

És monda nékik: A szombat lõn az emberért, nem az ember a szombatért.

Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.

És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezû ember.

És lesik vala õt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák õt.

Akkor monda a megszáradt kezû embernek: Állj elõ a középre.

Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.

Õ pedig elnézvén õket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lõn, mint a másik.

Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék õt.

Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé õt Galileából és Júdeából,

És Jeruzsálembõl és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, a mikor hallották, hogy miket mível vala, nagy sokasággal jövének õ hozzá.

És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák õt.

Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék õt.

A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala õt, leborulának elõtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.

Õ pedig erõsen fenyegeti vala õket, hogy õt ki ne jelentsék.

Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, a kiket akar vala; és hozzá menének.

És választa tizenkettõt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje õket prédikálni,

És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiûzni:

Simont, a kinek Péter nevet ada;

És Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, a mely azt teszi: mennydörgés fiai;

És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont,

És Iskáriótes Júdást, a ki el is árulta õt.

Azután haza térének. És ismét egybegyûle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének.

A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják õt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.

Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálembõl jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által ûzi ki az ördögöket.

Õ pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiûzni?

És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.

És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.

És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.

Nem rabolhatja el senki az erõsnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erõset megkötözi és azután rabolja ki annak házát.

Bizony mondom néktek, hogy minden bûn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:

De a ki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;

Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.

És megérkezének az õ testvérei és az õ anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván õt.

Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.

Õ pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?

Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülõkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.

Mert a ki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nõtestvérem és az én anyám.

És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyûle õ hozzá, úgy hogy õ a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.

És sokat tanítja vala õket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:

Halljátok: Ímé, a magvetõ kiméne vetni.

És lõn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.

Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.

Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.

Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.

Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedõ és bõvölködõ gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.

És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.

Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék õt a körülötte lévõk a tizenkettõvel együtt a példázat felõl.

Õ pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levõknek pedig példázatokban adatnak mindenek,

Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bûneik meg ne bocsáttassanak.

És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?

A magvetõ az ígét hinti.

Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljõ a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.

És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,

De nincsen õ bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.

A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,

De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejõvén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.

A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.

És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elõ a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?

Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sõt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.

Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.

És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.

És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnõ, õ maga sem tudja miképen.

Mert magától terem a föld, elõször füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.

Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.

És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?

A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,

És mikor elvettetik, felnõ, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.

És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.

Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.

Azután monda nékik azon a napon, a mint este lõn: Menjünk át a túlsó partra.

Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék õt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.

Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.

Õ pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték õt és mondának néki: Mester, nem törõdöl vele, hogy elveszünk?

És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lõn nagy csendesség.

És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?

És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?

És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.

És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,

A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta õt senki sem lekötni.

Mert sokszor megkötözték õt békókkal és lánczokkal, de õ a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta õt megfékezni.

És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.

Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,

És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.

(Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberbõl.)

És kérdezé tõle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.

És igen kéré õt, hogy ne küldje el õket arról a vidékrõl.

Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.

És az ördögök kérik vala õt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.

És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekrõl a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.

A kik pedig õrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.

És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngõs ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.

A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngõssel, és a disznókkal.

És kezdék kérni õt, hogy távozzék el az õ határukból.

Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngõs kéré õt, hogy vele lehessen.

De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.

El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.

És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyûle õ hozzá; és vala a tenger mellett.

És ímé, eljöve a zsinagóga fõk egyike, névszerint Jairus, és meglátván õt, lábaihoz esék,

És igen kéré õt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.

El is méne vele, és követé õt nagy sokaság, és összeszorítják vala õt.

És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala,

És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sõt inkább még rosszabbul lett,

Mikor Jézus felõl hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.

Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.

És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.

Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erõ áradott vala ki belõle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?

És mondának néki az õ tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?

És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte.

Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.

Õ pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.

Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétõl, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?

Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.

És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.

És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zûrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.

És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.

És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendõs vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.

Õ pedig erõsen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.

És kiméne onnét, és méne az õ hazájába, és követék õt az õ tanítványai.

És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik õt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?

Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az õ nõtestvérei is? És megbotránkoznak vala õ benne.

Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.

És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.

Majd magához szólítá a tizenkettõt, és kezdé õket kiküldeni kettõnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.

És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben;

Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.

És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.

A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul õ ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tûrhetõbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.

Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.

És sok ördögöt ûznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.

És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lõn az õ neve) és monda: Keresztelõ János támadt fel a halálból és azért mûködnek benne ez erõk.

Némelyek azt mondják vala, hogy Illés õ; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.

Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; õ támadt fel a halálból.

Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az õ testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.

Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala õt ölni; de nem teheté.

Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén õt, és oltalmazá õt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala õt.

De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea elõkelõ embereinek lakomát ad vala,

És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tõlem, a mit akarsz, és megadom néked.

És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tõlem, megadom néked, még ha országom felét is.

Az pedig kimenvén, monda az õ anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelõ János fejét.

És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré õt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelõ János fejét egy tálban.

A király pedig noha igen megszomorodék, eskûje és a vendégek miatt nem akará õt elutasítani.

És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.

Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és elõhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.

És az apostolok összegyûlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

Õ pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelõk, és még evésre sem volt alkalmas idejök.

És elmenének hajón egy puszta helyre csupán õ magok.

A sokaság pedig meglátá õket, a mint mennek vala, és sokan megismerék õt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelõzék õket, és hozzá gyülekezének.

És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná õket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé õket sokra tanítani.

Mikor pedig immár nagy idõ vala, hozzámenvén az õ tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idõ van:

Bocsásd el õket, hogy elmenvén a körülfekvõ majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.

Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.

És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.

Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.

Evének azért mindnyájan, és megelégedének;

És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át elõre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg õ a sokaságot elbocsátja.

Minekutána pedig elbocsátotta õket, fölméne a hegyre imádkozni.

És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, õ pedig egymaga a szárazon.

És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;

Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; õk pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.

Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.

És átkelve, eljutának a Genezáret földére, és kikötének.

De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék õt,

És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy õ ott van.

És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala õt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.

És hozzá gyûlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, a kik Jeruzsálembõl jöttek vala.

És látván, hogy az õ tanítványai közül némelyek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának.

Mert a farizeusok és a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezöket erõsen megmossák;

És piaczról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak; és sok egyéb is van, a minek megtartását átvették, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását.

Azután megkérdék õt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?

Õ pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felõletek, képmutatók felõl Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tõlem.

Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.

És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.

Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.

Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek:

Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen,

Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek.

És elõszólítván az egész sokaságot, monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:

Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén õ belé, megfertõztethetné õt; hanem a mik belõle jõnek ki, azok fertõztetik meg az embert.

Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.

És mikor házba ment vala be a sokaság közül, megkérdezék õt tanítványai a példázat felõl.

És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülrõl megy az emberbe, semmi sem fertõztetheti meg õt?

Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít.

Monda továbbá: A mi az emberbõl jõ ki, az fertõzteti meg az embert.

Mert onnan belõlrõl, az emberek szívébõl származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,

Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:

Mind ezek a gonoszságok belõlrõl jõnek ki, és megfertõztetik az embert.

És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát.

Mert hallván felõle egy asszony, a kinek leányában tisztátalan lélek vala, eljõve és lábaihoz borula.

Ez az asszony pedig pogány vala síro-fenicziai származású. És kéré õt, hogy ûzze ki az õ leányából az ördögöt.

Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy elõször a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.

Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.

Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból.

És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.

Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.

És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala õt, hogy vesse reá kezét.

Õ pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét,

És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.

És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala.

És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.

És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélõkké.

Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:

Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;

És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.

Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?

És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.

Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.

Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.

Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.

És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.

Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.

És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.

De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.

És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!

Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.

Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?

Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.

Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

És monda nékik: Hogy nem értitek hát?

Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.

Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?

Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.

Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.

És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.

És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?

Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.

És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.

És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.

És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.

És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.

Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?

Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.

És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé õket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék elõttük;

És a ruhája fényes lõn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestõ e földön nem fehéríthet.

És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.

Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.

De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.

És felhõ támada, mely õket befogá, és a felhõbõl szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; õt hallgassátok.

És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.

Mikor pedig a hegyrõl leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.

És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?

És megkérdezék õt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy elõbb Illésnek kell eljõnie?

Õ pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan elõbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?

De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva õ felõle.

És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.

És az egész sokaság meglátván õt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté õt.

Õ pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?

És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.

És a hol csak elõfogja, szaggatja õt; õ pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy ûzzék ki azt, de nem tudták.

Õ pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok õt hozzám.

És hozzá vivék azt; és mihelyt õ meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.

És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.

És gyakorta veté õt tûzbe is, vízbe is, hogy elveszítse õt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.

Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívõnek.

A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.

Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belõle, és többé belé ne menj!

És kiáltás és erõs szaggatás között kiméne; az pedig olyan lõn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.

Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.

Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék õt külön: Mi miért nem ûzhettük ki azt?

Õ pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem ûzhetõ ki, csupán könyörgéssel és bõjtöléssel.

És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja.

Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik õt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

De õk nem értik vala e mondást, és féltek õt megkérdezni.

És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé õket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?

De õk hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?

És leülvén, odaszólítá a tizenkettõt, és monda nékik: Ha valaki elsõ akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.

És elõfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:

A ki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és a ki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, a ki engem elbocsátott.

János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, a ki a te neveddel ördögöket ûz, a ki nem követ minket; és eltiltók õt, mivelhogy nem követ minket.

Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el õt; mert senki sincs, a ki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felõlem.

Mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van.

Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az õ jutalmát.

A ki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.

És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre.

A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre.

A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.

A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.

Mert mindenki tûzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.

Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.

Onnan pedig felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyûl vala hozzá; õ pedig szokása szerint ismét tanítja vala õket.

És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tõle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén õt.

Õ pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes?

Õk pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.

És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;

De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté õket az Isten.

Annakokáért elhagyja az ember az õ atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,

És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.

Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.

És odahaza az õ tanítványai ismét megkérdezék õt e dolog felõl.

Õ pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.

Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.

Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg õket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák.

Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jõni a gyermekeket és ne tiltsátok el õket; mert ilyeneké az Istennek országa.

Bizony mondom néktek: A ki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.

Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá õket.

És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén elõtte, kérdezi vala õt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?

Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat.

Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé õt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.

Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.

Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!

A tanítványok pedig álmélkodának az õ beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, a kik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!

Könnyebb a tevének a tû fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.

Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát?

Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges.

És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.

Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nõtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért,

A ki százannyit ne kapna most ebben az idõben, házakat, fitestvéreket, nõtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendõ világon pedig örök életet.

Sok elsõk pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsõk.

Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és elõttök megy vala Jézus, õk pedig álmélkodának, és követvén õt, félnek vala. És õ a tizenkettõt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek,

Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a fõpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják õt, és a pogányok kezébe adják õt;

És megcsúfolják õt, és megostorozzák õt, és megköpdösik õt, és megölik õt; de harmadnapon feltámad.

És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnõk, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk.

Õ pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek?

Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felõl, másikunk pedig bal kezed felõl üljön a te dicsõségedben.

Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem?

Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek;

De az én jobb és bal kezem felõl való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek elkészíttetett.

És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra.

Jézus pedig magához szólítván õket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az õ nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.

De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;

És a ki közületek elsõ akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:

Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és adja az õ életét váltságul sokakért.

És Jerikóba érkezének: és mikor õ és az õ tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván.

És a mikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

És sokan feddik vala õt, hogy hallgasson; de õ annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elõ. És elõhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.

Az pedig felsõ ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne.

És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak.

Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.

És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettõt tanítványai közül,

És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, a mely elõttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.

És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.

Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettõs útnál, és eloldák azt.

Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik: Mit míveltek, hogy eloldjátok a vemhet?

Õk pedig felelének nékik, úgy, a mint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták õket.

És oda vivék a vemhet Jézushoz, és ráveték felsõ ruháikat; õ pedig felüle reá.

Sokan pedig felsõ ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala.

A kik pedig elõtte menének, és a kik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében!

Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jõ az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!

És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idõ már késõ vala, kiméne Bethániába a tizenkettõvel.

És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék.

És meglátván messzirõl egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.

Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az õ tanítványai.

És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiûzni azokat, a kik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárúsok székeit pedig felforgatá;

És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül.

És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.

És meghallák az írástudók és a fõpapok, és tanakodnak vala, hogy mi módon veszíthetnék el õt. Mert félnek vala tõle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az õ tanításán.

És mikor beestveledék, kiméne a városból.

Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestõl kiszáradott.

És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.

És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.

Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.

Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.

És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig õ a templomban körüljára, hozzámennek vala a fõpapok és az írástudók és a vének.

És mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd?

Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tõletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket:

A János keresztsége mennybõl vala-é, vagy emberektõl? feleljetek nékem.

Azok pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennybõl, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?

Ha pedig azt mondjuk: Emberektõl, - félnek vala a néptõl. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.

Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.

És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szõlõt ültetett, és körülvevé gyepûvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.

És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szõlõ gyümölcsébõl.

Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.

És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kõvel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.

És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.

Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.

Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és a miénk lesz az örökség.

És megfogván azt, megölék, és a szõlõn kívül veték.

Mit cselekszik hát a szõlõnek ura? Eljõ és elveszti a munkásokat, és a szõlõt másoknak adja.

Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szeglet fejévé.

Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt.

És igyekeznek vala õt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván õt, tovább menének.

És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják õt a beszédben.

Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?

Õ pedig ismervén az õ képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.

Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.

És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának õ rajta.

És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék õt, mondván:

Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az õ feleségét vegye el az õ fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

Heten valának tehát fitestvérek. És az elsõ feleséget võn, de meghalván, magot nem hagya.

És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot õ sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.

A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?

Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.

A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

Az Isten nem holtaknak, hanem élõknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.

Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az õ vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tõle: Melyik az elsõ minden parancsolatok között?

Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az elsõ: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.

Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, és teljes elmédbõl és teljes erõdbõl. Ez az elsõ parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.

Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.

És szeretni õt teljes szívbõl, teljes elmébõl, teljes lélekbõl és teljes erõbõl, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égõáldozatnál és véres áldozatnál.

Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala õt megkérdezni.

És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?

Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felõl, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.

Tehát maga Dávid nevezi õt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala õt.

Õ pedig monda nékik az õ tanításában: Õrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.

És a gyülekezetekben az elõlüléseket, és a lakomákon a fõhelyeket:

A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színbõl hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.

És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.

És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.

Akkor elõszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.

Mert azok mindnyájan az õ fölöslegükbõl vetének; ez pedig az õ szegénységébõl, a mije csak volt, mind beveté, az õ egész vagyonát.

Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az õ tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!

Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kõ kövön, a mely le nem romboltatik.

Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék õt magukban Péter, Jakab, János és András:

ndd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi [lesz] a jel, a mikor mindezek beteljesednek?

Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.

Mert sokan jõnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.

kor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreirõl, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de [ez] még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.

Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul õ nékik.

De elõbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.

Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok elõre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülõk ellen, és megöletik õket.

És lesztek gyûlöletesek mindenki elõtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyrõl Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

A háztetõn levõ pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;

És a mezõn levõ haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.

Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.

Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.

Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.

És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.

Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.

rt hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.

Ti pedig vigyázzatok; ímé elõre megmondottam néktek mindent.

De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,

És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levõ hatalmasságok megrendülnek.

És akkor meglátják az embernek Fiát eljõni felhõkben nagy hatalommal és dicsõséggel.

És akkor elküldi az õ angyalait, és egybegyûjti az õ választottait a négy szelek felõl, a föld végsõ határától az ég végsõ határáig.

A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó elõtt.

Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek.

Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jõ el az az idõ.

Úgy mint az az ember, a ki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.

Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?

Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.

A miket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!

Két nap mulva pedig húsvét vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a fõpapok és az írástudók tanakodnak vala, hogy csalárdsággal mimódon fogják meg és öljék meg õt.

Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön.

kor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, a mint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, a kinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté [azt] az õ fejére.

Némelyek pedig háborognak vala magok között és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása?

Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene.

Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok õt? jó dolgot cselekedett én velem.

Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek.

Õ a mi tõle telt, azt tevé: elõre megkente az én testemet a temetésre.

Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az õ emlékezetére.

Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettõ közül, elméne a fõpapokhoz, hogy õt azoknak elárulja.

Azok pedig, a mint meghallák, örvendezének, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Õ pedig keresi vala, mimódon árulhatná el õt jó alkalommal.

És a kovásztalan kenyerek ünnepének elsõ napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala, mondának néki az õ tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt?

Akkor elkülde kettõt az õ tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jõ elõtökbe, a ki egy korsó vizet visz; kövessétek õt,

És a hová bemegy, mondjátok a házi gazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt?

És õ mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve, készen: ott készítsétek el nékünk.

Elmenének azért az õ tanítványai, és jutának a városba, és úgy találák, a mint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt.

Mikor pedig este lõn, oda méne a tizenkettõvel.

És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, a ki velem eszik.

Õk pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?

Õ pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettõ közül, a ki velem együtt márt a tálba.

Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felõle; de jaj annak az embernek, a ki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.

És mikor õk evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

vévén a poharat, [és] hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;

monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség [vére,] a mely sokakért kiontatik.

Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szõlõtõnek gyümölcsébõl mind ama napig, a mikor mint újat iszom azt az Isten országában.

És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére.

És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.

De feltámadásom után elõttetek fogok felmenni Galileába.

Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.

És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielõtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem.

Õ pedig annál inkább erõsíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólanak vala a többiek is.

És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné a neve; és monda az õ tanítványainak: Üljetek le itt, a míg imádkozom.

És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrõdni;

És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok.

És egy kevéssé elõre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tõle ez az óra;

monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tõlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom [legyen meg,] hanem a tied.

Azután visszatére és aluva találá õket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?

Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erõtelen.

És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szólván.

A mikor pedig visszatére, ismét aluva találá õket; mert a szemeik megnehezedtek vala, és nem tudták mit feleljenek néki.

Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bûnösök kezébe adatik.

Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, a ki engem elárul.

És mindjárt még mikor õ szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettõ közül, és vele együtt nagy sokaság, fegyverekkel és botokkal, a fõpapoktól, az írástudóktól és a vénektõl.

Az õ elárulója pedig jelt ada nékik, mondván: A kit megcsókolok majd, õ az; fogjátok meg azt, és vigyétek el biztonsággal.

És odajutván, azonnal hozzáméne, és monda: Mester! Mester! és megcsókolá õt.

Azok pedig ráveték kezeiket, és megfogák õt.

De egy az ott állók közül az õ szablyáját kivonván, a fõpap szolgájához csapa, és levágá annak fülét.

Jézus pedig felelvén, monda nékik: Mint egy rablóra, úgy jöttetek-é reám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem?!

ponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de [szükség,] hogy az írások beteljesedjenek.

Akkor elhagyván õt, mindnyájan elfutának.

Egy ifjú pedig követé õt, a kinek testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák õt az ifjak.

De õ ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tõlük.

És vivék Jézust a fõpaphoz. És oda gyûlének mindnyájan a fõpapok, a vének és az írástudók.

Péter pedig távolról követé õt, be egészen a fõpap udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tûznél.

A fõpapok pedig és az egész tanács bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék õt; de nem találnak vala.

rt sokan tesznek vala [ugyan] hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem valának megegyezõk.

És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tõnek ellene, mondván:

Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, a mely nem kézzel csináltatott.

De még így sem vala egyezõ az õ bizonyságtételük.

Akkor a fõpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened?

pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé õt a fõpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott [Isten] Fia?

Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljõni az ég felhõivel.

A fõpap pedig megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra?

Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték õt mindnyájan.

És kezdék õt némelyek köpdösni, és az õ orczáját elfedni, és õt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala õt.

A mint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a fõpap szolgálói közül;

És meglátván Pétert, a mint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál!

Õ pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És kiméne a tornáczra; és a kakas megszólala.

A szolgáló pedig meglátva õt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülök való.

pedig ismét megtagadá. De kevés idõ múlva az ott állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülök való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a beszéded [is] hasonló.

Õ pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, a kirõl beszéltek.

És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd, a melyet néki Jézus mondott vala, hogy mielõtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada.

És mindjárt reggel tanácsot tartván a fõpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.

És megkérdé õt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Õ pedig felelvén, monda néki: Te mondod.

És erõsen vádolják vala õt a fõpapok.

Pilátus pedig ismét megkérdé õt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened!

Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsudálkozék.

Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, a kit épen óhajtának.

Vala pedig egy Barabbás nevû, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, a kik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.

a sokaság kiáltván, kezdé kérni [Pilátust] arra, a mit mindenkor megtesz vala nékik.

Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?

Mert tudja vala, hogy irígységbõl adták õt kézbe a fõpapok.

A fõpapok azonban felindíták a sokaságot, hogy inkább Barabbást bocsássa el nékik.

Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, a kit a zsidók királyának mondotok?

És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg õt!

Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg õt!

Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék.

A vitézek pedig elvivék õt az udvar belsõ részébe, a mi az õrház; és összehívák az egész csapatot.

És bíborba öltözteték õt, és tövisbõl font koszorút tevének a fejére,

És elkezdék õt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!

És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala õt, és térdet hajtva tisztelik vala õt.

Mikor pedig kicsúfolták õt, leveték róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltözteték; és kivivék õt, hogy megfeszítsék.

És kényszerítének egy mellettök elmenõt, bizonyos czirénei Simont, a ki a mezõrõl jõ vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az õ keresztjét.

vivék õt a Golgotha [nevû] helyre, a mely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.

És mirhás bort adnak vala néki inni; de õ nem fogadá el.

És megfeszítvén õt, eloszták az õ ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.

Vala pedig három óra, mikor megfeszíték õt.

Az õ kárhoztatásának oka pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya.

Két rablót is megfeszítének vele, egyet jobb és egyet bal keze felõl.

beteljesedék az írás, a mely [azt] mondja: És a bûnösök közé számláltaték.

Az arra menõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! a ki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztrõl!

Hasonlóképen pedig a fõpapok is, csúfolodván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani.

A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, hogy lássuk és higyjünk. A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala õt.

Mikor pedig hat óra lõn, sötétség támada az egész földön kilencz óráig.

És kilencz órakor fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? a mi megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?

Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja.

Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén eczettel és azt nádszálra tûzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljõ- é Illés, hogy levegye õt.

Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá lelkét.

És a templom kárpítja fölétõl aljáig ketté hasada.

Látván pedig a százados, a ki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!

Valának pedig asszonyok is, a kik távolról nézik vala, a kik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,

A kik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala õt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, a kik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.

És mikor immár este lõn, mivelhogy péntek vala, azaz szombat elõtt való nap,

Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, a ki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét.

Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tõle, ha régen halt-é meg?

És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek.

Õ pedig gyolcsot vásárolván, és levévén õt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kõsziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.

ria Magdaléna pedig és Mária, a Józsé [anyja,] nézik vala, hová helyezék.

kor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék õt.

És korán reggel, a hétnek elsõ napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.

És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?

És odatekintvén, láták, hogy a kõ el van hengerítve; mert felette nagy vala.

És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék.

De menjetek el, mondjátok meg az õ tanítványainak és Péternek, hogy elõttetek megyen Galileába; ott meglátjátok õt, a mint megmondotta néktek.

És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el õket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.

Mikor pedig reggel, a hétnek elsõ napján föltámadott vala, megjelenék elõször Mária Magdalénának, a kibõl hét ördögöt ûzött vala ki.

elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala.

Azok pedig mikor hallották, hogy él és õ látta vala, nem hivék.

Ezután pedig közülök kettõnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezõre mennek vala.

Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.

Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az õ hitetlenségöket és keményszívûségöket, hogy azoknak, a kik õt feltámadva látták vala, nem hivének,

És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek; új nyelveken szólnak.

Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!