És lõn azon napokban, a mikor a bírák bíráskodának, éhség lõn a földön. És elméne egy férfi a Júda Bethlehemébõl, hogy Moáb mezején tartózkodjék; õ meg a felesége, és a két fia.

A férfi neve Elimélek és felesége neve Naómi; két fiok neve pedig Mahlon és Kiljon; efrataiak, a Júda Bethlehemébõl valók. És eljutának Moáb mezejére, és ott valának.

Meghala pedig Elimélek a Naómi férje, és marada õ és az õ két fia.

A kik Moábita leányokat võnek feleségül; az egyiknek neve Orpa, és a másiknak neve Ruth. És ott lakozának közel tíz esztendeig.

Meghalának õk is mind a ketten, Mahlon is, Kiljon is, és marada az asszony az õ két fia és férje nélkül.

Felkele azért õ és az õ menyei, és õ visszatére Moáb mezejérõl; mert hallotta vala Moáb mezején, hogy meglátogatta az Úr az õ népét, hogy adjon nékik kenyeret.

És kiméne arról a helyrõl, a hol volt, és vele a két menye. És menének az úton, hogy visszatérjenek Júda földére,

És monda Naómi az õ két menyének: Menjetek, térjetek vissza, kiki az õ anyjának házához. Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, a miképen ti cselekedtetek a megholtakkal és én velem!

Adja az Úr tinéktek, hogy találjatok nyugodalmat, kiki az õ férje házában. És megcsókolá õket; és õk nagy felszóval sírának.

És mondák néki: Bizony mi veled együtt térünk a te népedhez!

Naómi pedig mondá: Térjetek vissza leányaim! Miért jönnétek én velem? Hát ugyan vannak-é még fiak az én méhemben, a kik férjeitek lehetnének?

Térjetek vissza leányaim! menjetek, mert én már vénebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem; még ha ez éjjel férjhez mennék is és szülnék is fiakat:

Ugyan megvárhatnátok-é õket, a míg felnõnek? Ugyan megtartóztatnátok-é magatokat miattok, hogy férjhez ne menjetek? Ne, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserüségem, mint a tietek, mert engem talált az Úrnak keze.

Azok pedig nagy felszóval tovább sírának. És Orpa megcsókolá az õ napát; Ruth azonban ragaszkodék hozzá.

Õ pedig monda: Ímé a te sógorasszonyod visszatért az õ népéhez, és az õ isteneihez, térj vissza te is a te sógorasszonyod után.

Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tõled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem.

A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tõled.

Mikor pedig látá, hogy erõsködik vele menni, nem szóla néki többet.

És menének mind a ketten, míglen Bethlehembe érkezének. És lõn, hogy mikor Bethlehembe érkezének, megmozdult az egész város miattok, és mondák: Nemde nem Naómi ez?

És õ monda nékik: Ne hívjatok engem Naóminak, hívjatok inkább Márának, mert nagy keserûséggel illetett engem a Mindenható.

Többed magammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engemet az Úr; miért hívnátok hát engem Naóminak, holott az Úr ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engemet?

Így tért vissza Naómi, és vele a Moábita Ruth, az õ menye, a ki hazatért Moáb mezejérõl. Megérkezének pedig Bethlehembe az árpaaratás kezdetén.

Vala pedig Naóminak egy rokona az õ férje után, elõkelõ derék ember Elimélek nemzetségébõl; neve Boáz.

És monda a Moábita Ruth Naóminak: Hadd menjek, kérlek, a mezõre, hogy kalászokat szedegessek az után, a kinek szemei elõtt kedvességet találok. És az monda: Menj édes leányom.

Elméne azért és odaérkezék, szedegete a mezõn az aratók után, és történetesen oda talált a Boáz szántóföldjére, a ki Elimélek nemzetségébõl való volt.

És ímé Boáz kijöve Bethlehembõl, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És õk mondának néki: Áldjon meg téged az Úr!

És monda Boáz az õ szolgájának, a ki az aratók felügyelõje volt: Kié ez a leányzó?

És felele a szolga, az aratók felügyelõje, és monda: Az a Moábita leányzó ez, a ki Naómival jött a Moáb mezejérõl.

A ki mondá: Hadd szedegessek, kérlek, és hadd tarlózgassak a kévék közt az aratók után. És ide jöve, és itt marada reggeltõl fogva mind mostanig: és csak épen most pihent egy keveset a házban.

mondá Boáz Ruthnak: Ugyan hallod-é édes leányom! Ne menj szedegetni más mezõre és el ne menj innen; hanem menj [mindenütt] szolgálóim után.

Szemeid legyenek a mezõn, a melyet aratnak, és járj utánok. Ímé meghagytam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjúhozol, menj az edényekhez és igyál abból, a mit a szolgák merítenek.

kor ez arczra borula és meghajtá magát a földig, és monda néki: Hogy- hogy találtam [ilyen] kedvességet a te szemeid elõtt, hogy rám tekintettél, holott én idegen vagyok?

Boáz pedig felele, és monda néki: Bizony elmondtak nékem mindent, amit cselekedtél a te napaddal, férjed halála után, hogy elhagytad a te atyádat és a te anyádat és a te születésednek földét, és jöttél ahhoz a néphez, a melyet nem ismertél azelõtt.

Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izráelnek Istenétõl, a kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél.

Ez pedig monda: Találjak kedvességet a te szemeid elõtt uram, mert megvigasztaltál engem, és mert a te szolgálódnak szívéhez szóltál, holott én nem vagyok a te szolgálóleányaid közül.

az evésnek idejekor szóla néki Boáz: Jer ide, és egyél a kenyérbõl, és mártsd be a te falatodat az eczetes [lébe]. És õ leüle az aratók mellé. És pergelt gabonát nyújtott néki, és evett, s jóllakott, sõt még hagyott is.

Azután felállott, hogy szedegessen és Boáz megparancsolta az õ szolgáinak, mondván: A kévék között is hadd szedegessen, és meg ne pirongassátok õt.

Sõt húzogassatok ki néki a kévékbõl is, és hagyogassatok el, hogy szedje fel, és meg ne dorgáljátok õt.

És õ szedegete a mezõn mind estiglen, és kicsépelé, a mit szedegetett, és lett abból szinte egy efa árpa.

És felvevé és beméne a városba, és napaasszonya látá, a mit õ szedegetett. Aztán elõvevé és odaadá néki, a mit meghagyott, minekutána jóllakott vala.

És monda néki az õ napaasszonya: Hol szedegettél ma, és hol munkálkodtál? Áldott legyen, a ki rád tekintett. És elbeszélte az õ napaasszonyának, hogy kinél munkálkodott, és monda: Annak a férfiúnak a neve, a kinél ma munkálkodtam: Boáz.

És monda Naómi az õ menyének: Áldott legyen õ az Úrtól, a ki nem vonta meg irgalmasságát az élõktõl és a megholtaktól! És Naómi monda néki: Közel valónk nékünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való õ.

szóla a Moábita Ruth: Még azt is mondta õ nékem: Menj [mindenütt] az én munkásaim után, a míg csak el nem végzik az én egész aratásomat.

És monda Naómi Ruthnak, az õ menyének: Jó, édes leányom, hogy az õ szolgálóival jársz, ne is találjanak téged más mezõn.

y járt õ [mindenütt] a Boáz szolgálói után, szedegetve, míg az árpaaratás és búzaaratás bevégzõdött; és az õ napaasszonyával lakott.

És monda néki Naómi, az õ napaasszonya: Édes leányom! ne keressek-é néked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod?

Avagy nem rokonunk-é Boáz, a kinek szolgálóival voltál? Ímé õ az éjjel árpát szór a szérûn.

Annakokáért fürödjél meg, és kend meg magadat, és vedd magadra ruháidat, és menj le a szérûre; észre ne vétesd magadat a férfiúval, a míg el nem végezi ételét és italát.

És majd ha lefekszik, jegyezd meg a helyet, a hol fekszik, és menj oda, és hajtsd fel a leplet lábánál, és feküdjél oda. Õ majd megmondja néked, mit cselekedjél.

És õ monda néki: Mindazt, a mit mondasz, megcselekszem.

És lement a szérûre, és mindent úgy cselekedett, a mint napaasszonya parancsolta.

És Boáz evett és ivott, és felvidámult az õ szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és az eljött titkon, és felhajtá lába felõl a leplet, és lefeküvék.

Történt pedig éjfél tájon, hogy felrettent a férfiú, és odafordult. És ímé: asszony fekszik az õ lábainál.

És monda: Kicsoda vagy te? És az monda: Én Ruth vagyok, a te szolgálód; terjeszszed ki hát takaródat a te szolgálódra, mert te vagy a legközelebbi rokon.

És õ monda: Az Úrnak áldotta vagy te, édes leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsõvel: hogy nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.

Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy.

És most: bizony igaz, hogy közel rokon vagyok: de van nálamnál még közelebbi rokon is.

éjszakán hálj [itt]; s majd reggel, ha az megvált téged, jó: váltson meg; ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az Úr! Feküdj [itt] reggelig.

És feküvék az õ lábainál reggelig, és felkele, mielõtt valaki az õ felebarátját megismerheté, mert mondá: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérûre jött.

monda: Add ide a nagy kendõdet, a mely rajtad van, és tartsd. És õ oda tartotta azt. Boáz pedig mért hat [mérték] árpát, és feladta néki, maga pedig bement a városba.

És elméne az õ napaasszonyához, és az monda: Hogy vagy édes leányom? És õ elbeszélt néki mindent, a mit cselekedett vele az a férfi.

monda: Ezt a hat [mérték] árpát adá nékem, mert monda: Ne menj üresen a te napadhoz.

monda [Naómi:] Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dõl el a dolog; mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma.

Boáz pedig felment a kapuba, és ott leült. És ímé arra ment az a legközelebbi rokon, a kirõl Boáz beszélt vala, és monda néki: Jer csak, ülj ide atyafi. És az oda ment és leüle.

Ekkor õ maga mellé vett tíz férfiút a város vénei közül és monda: Üljetek ide! És azok leülének.

És õ monda a legközelebbi rokonnak: Azt a darab szántóföldet, mely a mi atyánkfiáé, Eliméleké volt, eladja Naómi, a ki haza jött a Moáb mezejérõl.

Én pedig gondoltam, hogy füledbe juttatom, mondván: Vedd meg az itt ülõk elõtt és az én népemnek vénei elõtt. Ha megváltod: váltsd meg; és ha nem váltod meg: jelentsd ki elõttem, hogy tudjam; mert rajtad kívül nincs, a ki megváltaná, és én vagyok utánad. És az monda: Én megváltom.

És monda Boáz: A mely napon megveszed a szántóföldet Naómi kezébõl, akkor a Moábita Ruthtól, a megholtnak feleségétõl veszed meg, hogy nevet támaszsz a megholtnak, az õ örökségében.

A legközelebbi rokon pedig monda: Nem válthatom meg magamnak, hogy el ne veszessem a magam örökségét; váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet, mert én nem válthatom meg.

vala pedig [a szokás] régen Izráelben, a megváltás és cserélés alkalmával, minden dolognak megerõsítésére: A férfi lehúzta az õ saruját és oda adta felebarátjának, és ez volt a bizonyság Izráelben.

Monda annakokáért a legközelebbi rokon Boáznak: Vedd meg magadnak! És lehúzta a saruját.

És monda Boáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok tanui ma, hogy megvettem mindent, a mi Eliméleké volt, és mindent, a mi Kiljoné és Mahloné volt, Naómi kezébõl;

õt] a Moábita Ruthot is, Mahlonnak feleségét feleségül vettem, hogy nevet támaszszak a megholtnak az õ örökségében, és ki ne veszszen a megholtnak neve az õ atyjafiai közül és az õ helységének kapujából. Tanuk vagytok ma.

És monda az egész nép, mely a kapuban vala és a vének: Tanuk vagyunk! Tegye az Úr az asszonyt, a ki a te házadba megy, olyanná, mint Rákhel és Lea, a kik ketten építették fel Izráel házát, és gyûjts vagyont Efratában és szerezz nevet Bethlehemben.

És a te házad legyen, miként a Pérecz háza - a kit Thámár szült Júdának - abból a magzatból, a melyet az Úr adánd néked ettõl az asszonytól.

Elvevé annakokáért Boáz Ruthot, és lõn az néki felesége, és beméne hozzá, és megadá az Úr, hogy az fogana az õ méhében, és szült fiút.

És mondák az asszonyok Naóminak: Áldott az Úr, a ki ma nem engedte meg, hogy rokon nélkül maradj; emlegessék az õ nevét Izráelben!

És legyen õ a te lelkednek megvidámítója, és vénségednek istápolója, mert menyed szülte õt, az, a ki téged szeret, és a ki többet ér néked hét fiúnál.

Ekkor megfogá Naómi a gyermeket, és ölébe vevé, és dajkája lõn annak.

A szomszédasszonyok pedig nevet adának néki, mondván: Fia született Naóminak, és nevezték az õ nevét Obednek. Ez az apja Isainak, a Dávid atyjának.

És a Pérecz nemzetségei ezek: Pérecz nemzé Hesront;

Hesron pedig nemzé Rámot, és Rám nemzé Amminádábot;

Amminádáb pedig nemzé Naássont, és Naásson nemzé Sálmónt;

Sálmón pedig nemzé Boázt, és Boáz nemzé Obedet;

És Obed nemzé Isait, Isai pedig nemzé Dávidot.